Megközelítés

Az oktatóközpont megközelítése

Vonattal:

- a Kiskunfélegyháza-Lakitelek vasútvonalon Tőserdő megállónál kell leszállni és a vasútállomás mellett bemenő úton a helyi tábla által jelzett irányba haladva közelíthető
meg.
- A Kecskemét-Lakitelek vasútvonalon Árpádszállás megállónál leszállva a sínekre merőleges széles úton (Zalán utca) a Tősfürdő irányába kell haladni. A főútvonalon átkelve, a Tősfürdő mellett elhaladva a kerítés végénél balra a Szivárvány utcára kell ráfordulni, ezen végig egyenesen haladni. Az út az erdőbe vezet, ahol kb. száz méter gyaloglás után jobb kéz felől feltűnik az Erdei Iskola fakerítése. A bejárati kapu a kerítés túlsó végénél jobbra fordulva érhető el.

 

Gépkocsival vagy különbusszal

Kecskemét vagy Békéscsaba felől a 44-es úton Kapásfalun keresztül érhető el a Lakiteleket Tiszaalpárral összekötő 4625-ös út. Ezen az úton jobbra, Kiskunfélegy-háza felé kell lekanyarodni, majd néhányszáz méter után, a Tőserdő vasútállomás előtti földútra
(balra) rákanyarodni. A vasúti átjárón áthaladva ismét balra forduljunk rá a földútra, amely elvezet a Kontyvirág Erdei Iskolához.

Cím: Kontyvirág Erdei Iskola,

Lakitelek-Tőserdő, Szikra 65/a

Levelezési cím: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19. 

telefon: Bártol Réka +36-30-475-9655
e-mail:  info@kontyvirag.hu