Ártéri gazdálkodás a Tiszán
Újjáéled a Körtvélyesi Holt-Tisza
Írta: Albert András, természetvédelmi őrkerület-vezető
A folyók megzabolázása átalakította a tájat
Az alföldi táj gazdag élővilágát és a benne élő, alapvetően önellátó, extenzív tájhasználatra berendezkedett emberek létfeltételeit a természeti erők évezredek alatt fokozatosan formálták. Ehhez képest a 19. századi folyószabályozás robbanásszerűen gyors tájátalakítást hozott. A lecsapolás és ármentesítés során alig egy évszázad alatt az Alföld vizes élőhelyeinek 90%-a eltűnt. A Tisza árterének hajdani természetes felszíni formáit (fokok, erek, laposok, laponyagok, hátak és „hegyek” szövevényét) kettévágták az árvízvédelmi töltések és így létrejött az intenzív mezőgazdaságnak és iparnak teret adó, ún. mentett oldal.
A hullámteret ugyanakkor egyre magasabban és egyre rendszertelenebbül önti el az áradó folyó, ami egyáltalán nem kedvez az intenzív mezőgazdaságnak. Ma már kevés ember „éli” ezt a vidéket, első pillantásra talán ezért tűnik ősvadonnak a gátak közötti „zöld folyosó”. A kisebb emberi zavarásnak köszönhetően számos ritka, háborítatlanságot igénylő állatfaj talál otthonra ezen a tájon. Különösen igaz ez ott, ahol valamilyen oknál fogva távolabb építették a folyótól az árvízvédelmi gátat. A Mártélyi Tájvédelmi Körzet ilyen hely.
Aki térképen szemléli, annak a hullámtér alakjáról a Kis herceg kígyója juthat eszébe, amely lenyelte az elefántot. Az elefánt fara, és a feje búbja a két hullámtéri holtág gáthoz simuló kanyarulata. Ormánya a Körtvélyesből délre, a Tére-fokon keresztül kiágazó Tére-ér.
A Tisza szabályozásának szabadtéri múzeuma
Jövőre lesz 50 éve, hogy megalakult a Mártélyi Tájvédelmi Körzet. Alapító okirata szerint: „A folyószabályozás sajátosan magyar tájtípust hozott létre a hullámtérben. A Mártélyi Tájvédelmi Körzetet feladata a Tisza-szabályozás szabadtéri emlékmúzeumaként ennek megőrzése.” A feladat fél évszázad alatt mit sem veszített fontosságából.
A tájvédelmi körzet legértékesebb magterületének tekinthető Körtvélyes térségében a mai napig jól nyomon követhetően kirajzolódnak a folyószabályozás előtti vízrendszer maradványai.
A nagy kiterjedésű és összefüggő hullámtérben régebben virágzott a fokgazdálkodás, óriási volt a halbőség és gazdagon teremtek a Tisza által öntözött ártéri gyümölcsösök. Mindez meghatározta Hódmezővásárhely és a tágabb környék lakosságának mindennapjait. Áradáskor a fokok, a hozzájuk csatlakozó csatornák, erek és kubikgödrök lassan feltöltődtek vízzel, majd amikor a víz kezdett visszavonulni, a fokokat elzárták és a csapdába esett halakat könnyedén kifogták. A levonuló ár nyomán a hullámtérben dús legelők sarjadtak, így a halászat, a legeltetés és a gyümölcstermesztés olyan ritmusban zajlott, ahogyan azt a folyó diktálta. A fokgazdálkodás nagyszerűen alkalmazkodott a dinamikusan változó természeti adottságokhoz, miközben árvízvédelmet is biztosított.
A 19. századi folyószabályozás után itt országos viszonylatban is jelentős, nagy, összefüggő hullámtéri területen őrződött meg a régi vízhálózat formája. Ezek a hullámteret elöntő tiszai áradások idején újraéledve ma is jelentős szerepet játszhatnának a „nagyvízi levonulási sáv” hatékony működésében: azaz az áradó víztömeg levezetésében. Jelen állapotukban azonban alig alkalmasak erre.
Megindult a beerdősülés és a feltöltődés, megfogyatkoztak az itt élő növény- és állatfajok
A hullámtérben, a fokgazdálkodásnak is köszönhetően kialakult mozaikos táj, és sokszínű élővilág azonban gyökeresen megváltozott, miután megszűnt az ártéri gazdálkodás. Bár csaknem fél évszázada védelem alatt áll, mára már egyértelművé vált, hogy az ilyen területeken a magára hagyás nem működik. Különösen a kilencvenes évek végétől figyelhető meg az, hogy legeltetés és művelés nélkül a hullámteret benövik az agresszívan terjedő fásszárú növények. Megállíthatatlanul terjed az Észak-Amerikából származó gyalogakác és zöld juhar; áthatolhatatlan dzsungelt alkotnak a fákon a parti szőlő indái. A kefe sűrűségű gyalogakácos bozótban nagyon lelassul a víz áramlása, a mozgási energiáját elvesztett víz pedig megszabadul a terhétől: lerakódik a lebegtetett hordalék. Részben ezért, részben a szállított hordalékhoz képest túl kicsi hullámtér miatt az utóbbi 50-70 évben felgyorsult a feltöltődés. Ez a folyamat, ha nem avatkozunk be, el fogja tüntetni a vizek levezetésében és tárolásában fontos szerepet játszó hullámtéri medreket.
Sajnos mindezek hatására a terület élővilága is megcsappant. A 20. század utolsó évtizedéig a Körtvélyesi térség jelentős táplálkozó-, és szaporodóhelye volt az őshonos halfaunának, a vízi makro-gerincteleneknek, pl. kérészeknek, szitakötőknek, rákoknak, csigáknak, és az őket fogyasztó vízimadarak tömegeinek. A legutóbbi évek adatai azonban jól szemléltetik, hogy a tájhasználat megváltozásával ez is változott. Az élőhelyromlás következtében megfogyatkozott a terület vízimadár-állománya, ami egyben a többi élőlénycsoport populációjának csökkenését is jól jelzi.
A hatékony vízkormányzás a sokszínű élővilág megőrzésének kulcsa
A kedvezőtlen folyamatok megállítására olyan lépéseket kellett kidolgozni, amelyek a természetvédelem, az árvízvédelem és az erdőgazdálkodás érdekeit egyaránt szem előtt tartják. A 2017-ben indult KEHOP projekt fő célja, hogy minél hosszabb ideig, szabályozható módon sikerüljön vizet juttatni a hullámtéri fok- és mederhálózatba. Így azokon a mélyfekvésű területrészeken, amelyek korábban gyakran kiszáradtak, és ahol teret nyertek az idegenhonos növények, várhatóan helyreállnak majd a tájra jellemző mocsárrétek és ártéri magaskórósok. Az évről-évre feltöltött sekély, mozaikos vizes élőhely természetes ívóhelyet biztosít az őshonos halfaunának. Emellett javulni fognak a mocsári teknősök, vidrák, bakcsók, rétisasok, barna kányák, fekete gólyák életfeltételei is, amelyek egytől fontos Natura 2000 jelölő fajok.
A KEHOP projekt keretében olyan vízi műtárgyakat épített ki, illetve rekonstruált a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, melyek száraz időszakban a víz megtartását, áradások időszakában megnyitva pedig a hatékony levonulást segítik.
A természeti értékek hosszú távú megőrzése és a nagyvízi levonulási sáv hatékony működtetése érdekében a mindenkori tiszai vízállástól függetlenül, megújuló energia felhasználásával juttatunk kis mennyiségű vizet a Körtvélyesi Holt-Tiszába. A vízmozgás szabályozásának központi eleme egy, a Tiszára telepített szivattyús hajómalom, amely a folyó megújuló mechanikai energiáját, ill. alternatív lehetőségként napenergiát használva egy kisebb teljesítményű szivattyút üzemeltet, további energiaköltség és széndioxid-kibocsátás nélkül. Az így kiemelt hordalékszegény víz októbertől májusig folyamatosan pótolja a körtvélyesi élőhelyrendszer (a holtág és a hozzá kapcsolódó Horgas-tó, Sebes-fok, Csala-fok, laposok és kubikok) vizét.
A projekt keretében a holtághoz közvetlenül csatlakozó kisebb-nagyobb csatornákat kikotorták, az erdei utak alatt átfolyókat és átereszeket építettek ki, valamint szabályozhatóvá tettik a holtág alsó végén található Tűfarok vízszintjét. Ezekkel együttesen nemcsak a vízi- és mocsárvilág éled újjá, hanem sokkal szabályozottabban és hatékonyabban lehet elteríteni az áradáskor érkező nagy mennyiségű vizet. A kiépített műtárgyak a térségben gazdálkodók érdekeinek figyelembe vételével szabályozzák a maximális hullámtéri vízszintet a felesleg visszavezetésével a folyóba.
A Viharsarok ártéri menedéke
Írta: Oláh Szabolcs, Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége
A Mártélyi Tájvédelmi Körzet 1971-ben, az elsők között került fel az országos jelentőségű védett területek listájára. Az Alsó-Tisza hullámterén található 2660 hektáros ártér régmúlt – folyószabályozás előtti – idők részben természetszerű mozaikos tájképét őrzi. Az élőhelyek hidrológiai állapotát a Tiszán levonuló árhullámok érkezése és tartóssága döntően befolyásolja.
Természetvédelmi szempontból különösen értékes területei a Horgas-tó a Körtvélyesi-szigettel, a Körtvélyesi és Mártélyi Holt-Tisza, a Solti-lapos, a Barci-rét és a megmaradt kubikrendszerek.
A kubikok egyedi tájelemek
A kubikgödrök a XIX. századi folyószabályozások során keletkeztek, a töltések építéséhez szükséges föld kitermelésére szolgáló anyagnyerő helyek. Nevüket a vándorló földmunkásokról, a kubikusokról kapták, akik egyszerű eszközökkel (lapát, ásó, csákány, fából készült, egy kerékkel szerelt talicska) mozgattak meg nagy mennyiségű földet. A kubikosok jelentős része a dél-alföldi régióból, a Viharsarokból származott. Ma már a kubikok kifejezés alatt nem csak magukat a gödröket, hanem a mélyfekvésű, szabályosan kiásott gödrök és csatornák összetett rendszerét értjük.
Fő geomorfológiai jellemzőjük, hogy a hullámtéren lévő ártéri területektől (erdők, gyepek, szántók) 1- 1,5 méterrel mélyebben helyezkednek el, ezért az árhullám érkezésekor ezek töltődnek fel először vízzel, a mesterségesen létrehozott (ásott) csatornahálózaton, a fokokon keresztül. Az árhullám levonulása után pedig a kubikrendszer egyes mélyebb területein visszamarad a víz.
A Tisza vízrendszerében számos területen még a mai napig is fellelhetőek az egykori kubikrendszerek. A Mártélyi Tájvédelmi Körzetben a legjobb hidromorfológiai sajátosságokkal rendelkező kubikrendszerek a Tiszához tartozó Lúdvári- és Hunyadi-rendszer; a Körtvélyesi Holt-Tiszához tartozó Sebes-foki, Csala-foki és Horgas-foki rendszer; valamint a Mártélyi vagy más néven Ányási Holt-Tisza vízteréhez kapcsolódó Mártélyi-, Szegfűi-, és Szárazfoki-rendszer.
A különböző kubikok nagyon változó vízfolyási küszöbszinttel rendelkeznek. A legszerencsésebb helyzetben a Sebes- és a Horgas-rendszer van, amelyeket árhullám esetén a Körtvélyesi Holt-Tiszába befolyó víztömeg tölt fel, ha pedig elmarad az áradás, akkor a Kenyere-éri csatorna hullámtérbe átemelt vízkészlete táplálja.
A kubikgödröket halbölcsőnek és haltemetőnek is nevezték. Árhullámok idején ideális ívóhelyek, ám a vízszint csökkenésekor csapdák is lehetnek, mivel a kubikok vize nyáron gyakran elpárolog és az ivadékok is elpusztulnak.
Az invazív fajok a vizekben is hódítanak
A fennmaradt ártéri „tórendszer”, jelenlegi állapotában már nem mondható halnevelési szempontból optimálisnak. A Tisza vízjárásának kiszámíthatatlansága és a növényzet átalakulása, a tájidegen özönfajok megjelenése nem kedvez az értékes, őshonos halfajoknak.
A XX. században betelepült idegenhonos halfajok elterjedése, továbbá az őshonos halfajok szaporodásának kedvező gyepek, sásosok, nádasok eltűnése merőben átalakította a természetes halállományt.
Az áradások után több alkalommal szerveztünk halmentést a halgazdálkodásra jogosult Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségével együttműködve. A tapasztalataim azt mutatják, hogy ma már olyan halfajok dominálnak, amelyek természetvédelmi szempontból nemkívánatos, idegenhonos halfajok. Tavaszi árhullám idején például az ezüstkárász ivadékai tömegesen fellelhetők a Barci-rét vízállásos részein. A tipikus fitofil, azaz lágyszárú növényzetre ívó őshonos halfajok ívóhelyén csak igen kevés csuka-, ponty- és réticsík ivadékot találtunk.
2019-ben a levonuló árhullám után a Mártélyi-kubikrendszerből kifolyó vízben nagy számban jelentek meg egy másik betelepített halfaj, a Kínából származó fehér busa frissen kikelt ivadékai is. Ennek azért volt különös jelentősége, mert mindaddig nem volt bizonyított ezen halfaj szaporodása a területen.
A kubikrendszerekben csak a nyári, viszonylag magas árhullám idején figyeltünk meg halmozgást, többnyire a gáthoz közel eső, elöntött, nyugodt területrészeken. A kubik jelentősége az árhullám levonulása után erősödik fel, mert az ártéren lévő víztömeg csökkenésével a frissen kikelt pár napos vagy pár hetes ivadékok a kubikok vízterébe húzódnak vissza. Azonban a lefolyástalan kubikokban a fényhiányos környezet és az erdei vegetáció miatt kialakult avar a vízminőséget negatívan befolyásolja, oxigénhiányos pangó víz lép fel.
A halak mozgását, mederbe történő ki- és visszajutását az árvíz üteme, a parti és kubikrendszerben lévő hullámtéri vegetációt alkotó növényfajok (például az özönnövény gyalogakác sűrűsége) és a hordalékkal történő feltöltődés nagyban befolyásolhatja, fizikailag gátolhatja.
Természetvédelmi érték
A kubikrendszer egy rendkívül összetett és változatos vizes élőhely, amely az év különböző időszakaiban ad táplálkozó-, szaporodó- és búvóhelyet az ártéren élő vadvilágnak. A kubikokban visszamaradt víz, a benne lévő halivadékokkal és gerinctelen fajok tömegével, számos fokozottan védett állatfajt vonz. Különösen a késő nyári időszakban nagy itt a mozgás: rétisasok, fekete gólyák, vidrák és barna kányák járnak táplálkozni és inni a kubikgödrökhöz, de a ritkaságok mellett vadászható fajok, pl. vaddisznók, őzek és gímszarvasok is megfigyelhetők. A vaddisznók táplálék utáni kutatásukkal, túrásukkal esetenként a kialakult sásos mocsárrétben kárt is tehetnek.
A mozaikos táj még ma is számos védett növény- és állatfaj fennmaradását biztosítja. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a passzív természetvédelem, a terület magára hagyása hosszú távon egyáltalán nem kedvező ökológiai szempontból. Komoly természetvédelmi problémát okozva teret ad ugyanis az inváziós fásszárú fajok, főleg a gyalogakác terjedésének, amely nagyon gyorsan átalakítja a vizes élőhelyek eredeti képét.
A kubikokban puhafás vegetáció, főként idős fűz fajok találhatóak, melyek a rendszeres visszametszés, úgynevezett nyakazás elmaradása következtében pusztulóban vannak. A területen betöltött szerepük elengedhetetlen az erdő lakói számára, az odas fatörzsek számos madárnak és rovarnak nyújtanak élőhelyet.
Összefoglalva, a Tisza menti ártéri kubikrendszerek nagyban hozzájárulnak a Dél-Alföld természeti területeinek sokszínűségéhez, biodiverzitásához. Fennmaradásuk kiemelt természetvédelmi érdek, fenntartható kezelésük pedig kiemelt gazdálkodói cél, melyhez szükség van az erdő-, gyep-, hal-, vadgazdálkodási és az árvízvédelmi intézkedések folyamatos összehangolására. A kubikok halgazdálkodási szerepe mára jelentősen csökkent, de bölcs víz- és élőhelygazdálkodással, valamint az idegenhonos halfajok visszaszorításával ez javítható lenne.
