Körös-éri Tájvédelmi Körzet

Területe: 2223,1 ha

Védetté nyilvánító határozata: 146/2012 VM rendelet

Életföldrajzi tájegység: Homokhátság

A Duna-Tisza közének ez a határmenti sávja - Kelebia, Öttömös, Ásotthalom és Mórahalom homok- és löszvidéke - hajdan üde rétek, szikesedésre hajlamos buckaközök, homok- és löszpuszták finom tagoltságú mozaikja lehetett. A táj egykori arculatát ma már csak maradványfoltok őrzik. Legfiatalabb tájvédelmi körzetünk 13, zömmel már korábban is helyi vagy országos védelmet élvező ilyen maradványterület együttese. A több tíz km-en át a magyar-szerb határt alkotó Körös-ér túlpartján a hasonló értékeket hordozó, de kiterjedtebb területek már az ezredforduló óta védelem alatt állnak.

A tájvédelmi körzet északi részegységei jellegzetes homoki élőhelyek. Enyhén buckás homokpusztagyepek, telepített és természetes, tisztásokkal tarkított erdők, mélyebb fekvésben nádasok és szikesedő laposok tagolta területek ezek. A gyepek mérsékelt legeltetése biztosítja botanikai értékeinek – ezek a homoki kikerics, a tarka sáfrány, a homoki árvalányhaj, a kései és tartós szegfű, vagy a homoki nőszirom jelentős, olykor tömeges állományai – fennmaradását. Erdői közül az Ásotthalmi-emlékerdő érdemel megkülönböztetett figyelmet, amely Kiss Ferencnek - Móra Ferenctől kapott szép titulusa szerint a „szegedi erdők atyjának” – köszönheti megőrzött természetességét és neki is állít emléket. Ő kezdeményezte ugyanis, hogy az egykori Szeged-királyhalmi homokpuszta egy részén a hazai nyárasok természetes erdőfejlődésnek engedjenek teret és ne fásítsák azt fenyővel vagy akáccal. Így ezen a szárazodó homoki élőhelyen már több mint egy évszázada nincs erdészeti beavatkozás.

Az északi területsáv elkülönülten természeti oltalom alá vont részei:

• Bácsborista legelő,
• Öttömösi-Baromjárás,
• Ásotthami-Emlékerdő és
• Ásotthalmi-Bogárzó.

A tájvédelmi körzet déli területfoltjai a rendszerváltozás előtt szigorú zártságra kárhoztatott határövezetben fekszenek. Zavartalanságuk nem kis részben ennek köszönhető. Közös jellemzőjük a buckaközök egykori vízgazdagsága. Ennek üledékföldtani alapja az, hogy a homokhátsági futóhomok-borítás itt már elvékonyodik, csak felszíni és egyre szakadozottabb, míg az alatta települt pleisztocén végi lösz viszonylag jobb vízzárást biztosít. Néhány km-rel délebbre, a vajdasági Palicsi -és Ludasi-tó vonalában véget is ér a Duna-Tisza közi homokvidék és belesimul Felső-Bácska löszsíkságába.

A Körös-ér mellékének hajdani huzamos vízbőségét jelzi, hogy völgyének kiöblösödéseiben mérsékelt vastagságú, de kitermelésre érdemes tőzegtelepek képződtek. A tőzegesedésig el nem jutott, de szintén gazdag vízellátottságú maradványfoltok a semlyékek és láprétek. Ezek közül a legnagyobb ismeretségű az Ásotthalmi-láprét, amelyet a helyiek mindmáig Királyhalmi-rétként tartanak számon. (Az ismétlődő névváltás a névadási időszakok politikai gyakorlatának tipikus lenyomata. Amikor I. Ferenc József király 1883-ban Szegeden járt megszemlélni a nagy árvíz utáni újjáépítést, egyúttal fölavatta a Szeged-Alsótanyán létesült Erdőőri Iskolát is. A térség látogatása emlékére kapta - és viselte hét évtizeden át - a Királyhalom nevet. A Rákosi-érában, 1950-ben, mégis az 1883 előtti Ásotthalom néven, az Ásotthalmi Kapitányságra utalóan, alkottak községet.) „Csodarét”-ként is emlegetik a botanikusok unikális növényközössége és a ritka fajok tömeges előfordulása okán. Ilyenek a mocsári kardvirág tízezres állománya, az egyhajú virág, a vitézvirág, a szibériai- és a fátyolos nőszirom, a buglyos szegfű, a fehér májvirág, és a kornistárnics. A sztyepprét több mint 100 kabócafaj és mintegy 1 500 bogárfaj élettere. A többi semlyék botanikai értékei más-más elegyarányúak, de hasonlóak. Így pl. a pókbangó, nedvesebb térszíneken a buglyos szegfű tekintélyes populációival találkozhatunk. A gerinces faunából a vöröshasú unka, a pettyes gőte, a mocsári teknős, a zöld és a fürge gyík, vagy a vízisikló emelhető ki.

A deflációs mélyedések szezonálisan ingadozó vízkészletű tavai a Madarász-tó és a szikes jellegű Nagyszéksós-tó, ezeket korábban halastóként hasznosították. A Kőrös-ér fél évszázada még jelentősebb és kiszámíthatóbb vízszállítása tette lehetővé a 100 ha-t meghaladó Kelebiai-halastavak létesítését is, ám ezekben ma legfeljebb a legmélyebb mederrészek időszakos vízfoltjaival számolhatunk. A tavak sással, gyékénnyel elegyes parti nádasai a vörös gém, a bölömbika, a törpegém vagy a kócsagfajok fészkelőhelyei. A Nagyszéksós-tó parti zónája a gólyatöcs stabil élőhelye.

A déli határmellék nagy kiterjedésű erdői ma zömmel kultúrerdők. Itt az alacsony buckákba rendeződött homoktérszín fehérnyaras erdőfoltjai és a közöttük meghúzódó tisztások a természeti értékhordozó területek. Ezeken a kaszálókon élnek a tarka sáfrány és az egyhajú virág legnagyobb hazai populációi. Ugyancsak ezek a gyepek adnak otthont a fokozottan védett délvidéki földikutya legjelentősebb állományának.

A tájvédelmi körzet határmenti részterületei:

• Kelebiai-halastavak és -erdők,
• Magyari-erdő és az Átokházi-tőzegbánya,
• Rívó-erdő,
• Kissori-semlyék,
• Csipak-semlyék,
• Tanaszi-semlyék,
• Ásotthalmi-láprét,
• Madarász-tó és
• mórahalmi Nagyszéksós-tó.